Hello mindenkinek!

Először is: köszi a sok jó ötletet, amiket a nyúl kapcsán írtatok. Nagyon hasznos volt. Megkaptuk az első szirmot is cserébe, juhé! A rajta lévő betűt írjátok fel gondosan magatoknak, mert szükség lesz még rá!

Biztos kíváncsiak vagytok, hogy mi történt a nyuszival, hogy segítettünk végül neki?

Még mielőtt bármit is tettünk volna, megkérdeztük, hogy ő mit szeretne, hogyan segítsünk rajta. Azt mondta, hogy jó lenne, ha ezután is tudna valahogyan közlekedni, hogy tudjon dolgozni járni az erdőszéli répaföldre, és gondoskodni tudjon a családjáról.

A nyúlnak az e-mailben kapott ötletek közül az tetszett a legjobban, hogy Andi szerint (ő írta a mailt), nem kellene a nyuszit bámulni, és nem kellene sajnálni, mert az nem segítség. Szuper, Andi, nagyon igazad van!

A nyúlnak fából eszkábáltunk neki egy kis rollert, amire a bal lábát rá tudja tenni kényelmesen, az ép jobb lábával pedig hajtani tudja magát. Ez nagyon bejött neki, vidáman rollerezett körbe-körbe a mezőn, csudára mókás látvány volt.

Aztán megszerveztük az állatok között, hogy melyik nap ki segít majd a nyúlnak ellátni a családját. Mivel sokan voltak, egy-egy állatra nem is jutott túl sok feladat.

A végén mindenki örült. A nyúl hálásan búcsúzott tőlünk. Egy feladat kipipálva…

No, de hogyan tovább? Ezt is megtudtuk, mert ismét felbukkant nagyszakállú barátunk, ünnepélyesen átnyújtott nekünk egy virágszirmot (amit Ti is megkaptatok aztán e-mailen) és megnyugtatásképpen közölte, hogy ez még csak a kezdet, a java még hátra van… Csak hogy nehogy picit jól érezzük már magunkat A „no, de hogyan tovább?” kérdésünkre azt mondta, hogy csak csináljuk, amit korábban. Ezzel a kis tornagyakorlatra célzott, vagyis: fel is, le is, jobbra is, balra is.

Bingó! Ismét sikerült a mutatvány és egy újabb helyen bukkantunk fel. Végeláthatatlan sivatagban álltunk, előttünk egy pad, a padon egy kislány. A kislány keservesen sírt. Borka odalépett hozzá:

– Szia! Hogy hívnak? És miért sírsz?

Erre a kislány felkapta a fejét, letörölte a könnyeket az arcáról és azt hüppögte:

– Sziszi vagyok. És azért szírok, mert még a nevemet szem tudom rendeszen kimondani…

Hát, való igaz, volt valami furcsa az sz meg az s betűkben… Szegény Sziszi, szelypített… boooocs, selypített…

Bence próbálta megvigasztalni:

– Azért ez nem olyan nagy gáz… nekem volt egy barátom, aki az r helyett mindig l-t mondott… hát az elég vicces volt…

Sziszi megrovóan nézett Bencére.

– Látod, pont erről van szó… pedig ez egyáltalán nem viccesz…

– Bocsánat – húzta be a nyakát Bence. – Igazad van, nem vicces… de azért ne keseredj el!

– Már hogyne keszerednék, amikor nincen egyetlen barátom szem… mindenki kinevet, mindenki kicúfol… – mondta Sziszi és újra sírva fakadt.

– Na jó, na jó… – avatkoztam közbe. – Azért nincsen minden veszve… Egy kis gyakorlással meg lehet ezt a problémát oldani…

Arra gondoltam, hogy valami jó kis nyelvtörővel fogjuk gyakorolni az „s” és az „sz” betűket Sziszivel. Meg a „c” és a „cs” betűket is, mert az sem ment neki túl jól. Példul:

„A szamaránál is szomorúbb Szemere sem szerzett hamarább szamárlány szamarat szomorú szamara számára, ezért sok szomorú szamárkönny szemerkélt a szamárnál szomorúbb Szemere szomorú szamara szeméből.”

Kérlek, írjatok Ti is egy pár ilyet, hogy tudjunk gyakorolni! Minél viccesebb, annál jobb!!! Ja, és fontos, hogy május 9-én hétfő délután 12-ig küldjétek az ötleteket, mert a Törpe nagyon szigorú, és ezt a határidőt adta!

És még lenne egy kérésünk a tesókkal: írjátok meg, mit gondoltok arról, hogy Sziszit kiközösítették a barátai azért, mert nem picit furcsán beszélt? Ti mit csináltatok volna? És mit csináljon Sziszi, hogy újra befogadják?

Azt hiszem, nagyon boldog lesz Sziszi, ha írtok neki ezekről a dolgokról. Bár mi mindent megteszünk azért, hogy kicsit felvidítsuk, de azért eléggé magányos szegény.

Köszi előre is, cimborák!

Üdv a sivatagból! Május 12-én jövünk újra!!!

Barnabás (és Borka és Bence)