Hello Srácok!
Én vagyok az, Borka. Barnabás már biztosan leírta, hogy elindultunk a labirintusban külön-külön, hogy megoldjunk egy-két érdekes feladatot, amiben remélem, most is segíteni fogtok! Én a középső úton mentem, amíg a következő dolog nem történt velem.
Az úton szembejött egy nagyon jóképű, délceg fiatalember. Naná, hogy megörültem neki! :-) (Arra a nagyon helyes srácra hasonlít a suliból!) Hát még, amikor kedvesen rám is köszönt…
– Szia! Hát Te ki vagy és mi járatban errefelé?
– Szia! – mondanom sem kell, még a fülcimpám is elpirult… – Az én nevem Borka. Azért járom ezt a labirintust, mert valamilyen feladatot kell megoldanom, hogy megtaláljam a kijáratot. És Te?
– Feladatot? Nagyszerű! – lelkendezett a fiú. – Engedd meg, hogy bemutatkozzam. Első Csókfalvy Csókos Rudolf herceg vagyok, ennek a kastélynak az ura. – Nem hittem el, hogy ekkora szerencsém legyen. Jóképű és még kastélya is van… Mint a mesében… A herceg folytatta:
– És történetesen lenne a számodra egy feladatom, kicsi lány!
– Mondd csak, kedves herceg, hallgatlak! – mondtam neki. Éreztem, hogy a csillagot is lehoznám a két szép szeméért az égből.
– El kéne lopnod valamit! – mondta rejtelmes hangon Rudolf herceg.
– És mégis mit? – kérdeztem.
– Menj tovább a labirintusban és egy kis házhoz fogsz érni. A házban egy rút, gonosz ember lakik, aki a párnája alatt egy kulcsot rejteget. Azt kellene ellopnod nekem. Ne félj, nem leszek hálátlan! Tudom, hogy a Fogadjel Virágot szeretnéd megmenteni… ha ellopod a kulcsot, annyi szirmot kapsz, amennyit akarsz! – mondta magabiztosan és rám villantotta ragyogó fehér fogsorát. Tisztára, mint egy fogkrém reklám…
– És miért kell neked az a kulcs? – kérdeztem tovább.
– Azt neked nem kell tudni, te kis fruska – mondta a herceg. – A lényeg, hogy akarsz–e nekem segíteni, hogy kijuss a labirintusból vagy sem? – Hát, persze, akartam. De azért az nem annyira tetszett, hogy a herceg ilyen lekezelően beszél velem, akármilyen szép is a mosolya… Azért jól esett volna, ha elmagyarázza, miről van szó, ha már egyszer lopni küld… na mindegy. Mondtam neki, hogy oké, benne vagyok, elhozom a kulcsot, és elköszöntem tőle.
Nemsokára valóban megpillantottam a kis házat. Nagyon csinos volt, nehéz volt elképzelni, hogy valaki gonosz lakik benne. Azért féltem eléggé, hogy kivel fogok itt találkozni. Bekopogtam az ajtón. Egy nagyon csúnya ember nyitott ajtót. A foga összevissza állt ki a szájából, a kezét furcsán tartotta, félig béna volt. Megdermedtem, annyira megrémültem tőle. Ekkor megszólalt:
– Ne félj tőlem! Lehet, hogy most csúnyának látsz, de nem mindig voltam ilyen. Elvarázsoltak… – Jó duma, gondoltam magamban. De meg kell, hogy mondjam, volt valami nagyon kedves mégis a hangjában, a mosolyában. Annak ellenére, hogy valóban csúnya volt, már teljesen elmúlt a félelem, amit először éreztem. Beszéltünk pár szót az ajtóban, bemutatkoztam neki, és azt is megtudtam, hogy őt Gusztávnak hívják.
– Kerülj beljebb! És meséld el, mi járatban vagy errefelé? – kérlelt Gusztáv. Beléptem. A házikó belül is nagyon csinos volt. Egy csokor friss rózsa állt az asztalon.
– A kertemből van! – magyarázta Gusztáv. – Tele van szebbnél szebbvirágokkal. Gyere, megmutatom! – A kert valóban szép volt. És akkor megpillantottam valamit, amitől még az eddigieknél jobban is elámultam. Gusztáv kertjében vagy egy tucatnyi Fogadjel Virág virított. Gyönyörű, egészséges szirmokkal… Bárcsak az enyém lehetne, csak egyetlenegy… meg lenne oldva minden problémánk! Biztos erre gondolt Rudolf, amikor azt mondta, ha ellopom a kulcsot, akkor… De hogy is kerülhettek a virágok épp ehhez a csúnyasághoz? Biztosan rosszban sántikál...Olyan furcsa ez az egész nekem...
Közben Gusztáv hellyel kínált egy padon a kiskertben és azt mondta, hogy bemegy, hoz valami harapnivalót meg teát. Én meg kihasználtam, hogy bent van a házban és gyorsan leírtam Nektek, ami történt. Ti mit tennétek most a helyemben? Osonjak be és lopjam el a kulcsot, amíg lehet? Vagy szimatoljak tovább? Jaj…
S.O.S
S.O.S
Borka
